- A faviaszokról való elmélkedés

Fa felületkezelése természetes növényi viasz, és olaj termékekkel

A természetes felületkezelő anyagok használatának története egyidős az emberiség történetével. Az eszközhasználat során az ember hamar felfedezte, hogy a zsiradékokkal, olajokkal, viaszokkal bekenődött eszközei sokkal szebbek és tartósabbak, mint a nyersen maradók, legyenek azok fából, kőből, cserépből, vagy más általa használt anyagból. Észrevette, hogy az olajokkal, viaszokkal , zsiradékokkal átitatódott anyagok vízlepergetővé válnak, a fa nem issza be a vizet, a tutaj nem merül el, a kő nem repedezik, a cserép nem ereszti át a vizet.... Miután észrevette, természetesen tudatosan kezdte azokat alkalmazni, az alkalmazás során megtapasztalta az anyagok eltérő tulajdonságait, és ettől kezdődően már válogatva -egyiket erre a célra, másikat arra használta. Miután a felületkezelő anyaggal szinte mindig testi kontaktusba került, azt is észrevette, amikor némely anyag használata káros volt az egészségére, más anyagok meg éppen gyógyító hatásúnak bizonyultak. Felfedezéseinek tudatos alkalmazása segítette a fennmaradásban. Nem mindig vette persze időben észre, mi káros az egészségére és mi hasznos, aki késett a felismeréssel , az a természetes kiválasztódás veszteseként hamarabb tűnt el a színpadról, míg akik megszerezték és megőrizték a tudást, azok fennmaradtak. A megőrzött tudás, az ősi, kipróbált és bevált receptúrák, kiegészítve a mai tudomány megalapozott ismereteivel, és alkalmazva korunk technikai lehetőségeit. Ez az a szisztéma, amely a PNZ gyár olajos, viaszos felületkezelő anyagait minőségileg is a példamutató élvonalba emelte, és ehhez járult még az az önszabályozó válogatási elv, hogy csak a környezetkímélő módon termesztett vagy termő, a legjobb minőségű, a természetben megújulni és természetes úton lebomlani is képes alapanyagokből dolgoznak.
Hogy a faviaszok gyártásának mik az előzményei, ki tudja már,
Úgy képzelem, legkönnyebben a viasz kerülhetett az ember keze ügyébe még a hőskorban,  hiszen a méhviasz ott volt, ahová az ember gyakran ellátogatot mézért, amit egy szerszámul használt botfélével piszkált ki,  és az összekenődött eszköz fogása, illata, tapintása, és tartóssága megváltozott, így lett az egyszerü viaszból rögtön faviasz, ezután rögtön ott helyben nyitott egy faviasz- gyárat, és ezután már dőlt a faviasz, a többi ős nagy örömére. A faviasz tehát nem mai találmány, faviaszt gyártani nem nagy kunszt, tulajdonképpen a faviaszt a méhek találták fel, csak ezt elmulasztották időben bejelenteni a talámányi hivataloknak,  mondhatná bárki, aki azt hitte eddig, hogy faviaszt csak méhviaszból lehet előállítani, pedig nem is, például egy pálmaféle levelén is keletkezik egy önvédelmi viaszréteg, és csak le kell szüretelni azt, de az oly sokat áldott és szidott nyersolaj feldolgozásának egyik mellékterméke is egy igen fontos viaszfajta, és egy jó faviasz gyakran különböző viaszok keverékéből jön létre, és erre a keverésre szakosodtak a faviasz gyárak, amik tulajdonképpen abból az ősi faviaszgyártó kisiparos egyéni vállalkozó nyomdokain járnak még akkor is ha azt hiszik, hogy ők most feltalálták spanyol viaszt...., és ha már ezt így megtudtuk, akkor merülhet fel a kérdések özöne,, hogy na jó, akkor most már tudjuk, mi az a faviasz, de akkor mi lehet a padlóviasz ,  meg a bútorviasz, meg az autóviasz stb., lehet, hogy a faviasz nem is létezik egyáltalán, hanem ha faviaszt csak akkor nevezzük faviasznak, ha a viaszt a fára kenjük, és ugyanazt a viaszt ha a fémre kenjük, már nem is faviasz, hanem fémviasz, és lehet, hogy a faviasz gyártás nem is áll másból, mint csak ugyanannak a faviasznak az új és új elnevezésének kitalálásából...?, na ezen még agyalok egy kicsit...